Buta,Szőke??!Liba!!

- Mit csinálsz?

- Álmodok.

- Ébren?

- Ébren.

- Úgy nem lehet.

- Én tudok.

- Hogyan?

- Azt nem tudom, de nekem megy.

- Miről álmodsz?

- Mindenről, ami jó.

- Például?

- Egy tökéletes világról.

- És mire jó ez?

- Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én akarom, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell semmit csinálni, amit nem akarok, egyszerűen csak boldognak kell lenni.

- Akkor, ha nem álmodsz szomorú vagy?

- Nem, csak nem mindig vagyok boldog.

- De hát mindig vidámnak látszol!

- Te úgy látod.

- Az, hogy lehet?

- Mert azt akarom, hogy úgy lásd.

- És, hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél, ha nem vagy az?

- Egyszerűen. Csak elmegyek az álomvilágomba.....

A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.



Megtalált a szerelem!!!!


Seniseviyorum!!